Felszólította az Európai Bizottság Magyarországot, hogy ne ássa alá az uniós közös álláspontot
Egy kötelezettségszegési eljárás most indult el Magyarország ellen, egy másikban pedig közelebb léptek ahhoz, hogy bíróság elé vigyék az ügyet.
Egy kötelezettségszegési eljárás most indult el Magyarország ellen, egy másikban pedig közelebb léptek ahhoz, hogy bíróság elé vigyék az ügyet.
Olyan választ próbál adni az EU Donald Trump vámháborújára, amivel tárgyalóasztalhoz lehet ültetni az amerikai elnököt.
Az ellenzéki szavazók között is megbújnak oroszbarátok, de lényegesen kevesebb, mint a kormánypárt támogatói között.
A magyar kormányfő gyakran magára marad az EU-ban, főleg az orosz invázió óta. Rajta kívül alapvetően senki sem akarja megtorpedózni a Kijevnek nyújtott segítséget, és akkor sem áll mellé senki sem, amikor a szankciók feloldását sürgeti – foglalja össze a helyzetet budapesti hírmagyarázatában Simon Zoltán.
Laza szövetség a tagállamok között – a jövő Európája a Fidesz think tankje szerint így nézne ki.
Azóta nagyot fordult a világ a kormánnyal.
Részleteket egyelőre nem közöltek, de jelezték: nagyon figyelnek.
A lengyel miniszterelnök a görögöket eláruló Ephialtészhez hasonlította magyar kollégáját.
Donald Trump felmondja az eddigi világrendet, magára hagyja a szövetségeseket, így az európaiaknak maguknak kell gondoskodniuk arról, hogy kellőképpen erősek legyenek, mert különben végük.
Mit tehet az EU a kötözködő Orbán Viktorral? Mézesmadzagot és korbácsot Putyinnak is? Mit írnak majd az ukrán katonák sírjára? Miért száll el az amerikai üzletembere derűlátása, és miért tűrik szó nélkül, amit Trump csinál? Témák és vélemények a nemzetközi sajtóból.
Ilyen az, amikor Orbán Viktor nem avatkozik be más államok belügyeibe: magyar pénz és terrorelhárítók érkeztek Bosznia-Hercegovinába. Milyen politikai haszonszerzés reménye vezeti a Balkánon kavaró magyar miniszterelnököt, amikor a térség autoriter vezetőivel barátkozik? Vagy szimplán csak az orosz érdekeknek való megfelelés a cél?
A COMECE azt kérte az EU-tól, hogy bár a nemzetközi közösség egyes tagjainak lépései kiszámíthatatlanok lettek, továbbra is támogassák Ukrajnát.
Az uniós tagállamok állam- és kormányfői az orosz–ukrán háború helyzetéről és Európa védelmének megerősítéséről tárgyalnak.
Donald Trump színre lépésével feje tetejére állt a geopolitika, ami a halasztást indokolttá teszi az EU szerint.
Magyarország nem fogadta el azokat a rendelkezéseket, amelyek magas szintű védelmet biztosítanak az uniós jog megsértését bejelentő személyeknek.
Arra nincs sok remény, hogy elkerülhető lenne az Egyesült Államok és Európa közötti vámháború, de az Európai Bizottságnak nagy a mozgástere az ellenvámok kivetésére.
Egy ilyen gyökeresen új helyzetben, amikor a geopolitikai irányváltás az értékek újraértékelését is jelenti, és sok okunk van erkölcsileg felháborodni, talán a legfontosabb, hogy megtaláljuk a káoszban a vezérlő rendet. Vélemény.
Daniel Freund szerint a Trump oldalán sürgő-forgó milliárdos célja az EU meggyengítése vagy elpusztítása.
Az ukrajnai fegyverszállítások leállításának következményei, az európai újrafegyverkezés hatásai foglalkoztatják a világlapokat. Válogatásunk.